hétfő, november 27

2017. Három könyv listán kívűl - 50 könyv egy év alatt

(Frissítés :
A 2017-es kihívásom ezzel a bejegyzéssel zárom. Tudom, nem fejeztem be mind az 50 pontot, na de így is 22 könyvet olvastam ki (!) ami magamhoz képes nagyon sok. Boldog vagyok , hogy belekezdtem ebbe a kihívásba és remélem a következőt majd sikerül tökéletesen teljesítenem.)

Eltértem az adott listámtól és csak olyat könyveket vettem a kezembe amihez kedvem is volt.
Aztán rájöttem, hogy ebből kettő mégis simán beilleszthető a listámba.

Vagyis :
32.pont - Egy könyv ami utazásról szól. - (Denevérember - Jo Nesbo) Harry Ausztráliában "nyaral"
13. pont  - Egy könyv ami a szülővárosodban játszódik.Vagy, egy hely ahol már jártál. ( Budapest Noir - Kondor Vilmos) - Már többször jártam a fővárosban , csókolom.

Vagyis Jo Nesbo - Harry Hole történetekből az első kettő könyvet olvastam el. Nagyon megülte a gyomromat - akarom mondani - a lelkemet Jo Nesbo,  bár nagyon jó krimiket ír. Egyszerre elég volt belőle kettő kötet. Majd erősebb pillanatomban szeretném tovább olvasni a sorozatot.

A Budapest Noir kellemes kis olvasmány. Megfogott a hangulata. Tetszett, hogy nem volt sem túl véres sem túl izgalmas, nem lettem tőle idegzsába.. a történet csak kellemesen csordogált abban a füstös noir régi budapesti romantikában. Itt a lényeg  a hangulaton van és nem a történeten ! Nem tudom , hogy el fogom-e olvasni folytatását? A filmet viszont szeretném megnézni, még akkor is ha nagyon rossz kritikát kapott.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése